Nyeretlenek csatája
Írta: Makranczi László    2014. május 30. péntek, 08:26    PDF Nyomtatás E-mail

Hamarosan véget ér a divízió I. és a 7. forduló előtt még három nyeretlen csapat van. Ezek közül az egyiknek biztosan megszakad a rossz sorozata és bejut a rájátszásba.

Az Eger Heroes ígéretes idei teljesítménye eddig elmaradt az elvárttól, hiszen a Miskolc Steelers-től és a Budapest Titans-től is vereséget szenvedtek Herke Zsomborék. Mentségükre a Titánok ellen a negyedik negyedben veszítették el az összecsapást. A Hősök számára az utolsó forduló előtt a Tata Mustangs jelenthetné a playoff-ba vezető utat. A Vadlovakat viszont nem lesz könnyű betörniük, főleg az egyik legharciasabb Musztángjukat, Labancz Bencét, akit egy csapat sem tudott megakadályozni a pontszerzésben a divízió I. idei kiírásában. Zahovay Ádám egyesülete eddig két összecsapáson nagyon közel állt a győzelemhez és lehet, ezúttal Eger várának bevétele jelentené nekik a biztos helyet a rájátszásban. Tavaly az alapszakaszban és az utószezonban is összefutott a két gárda, akkor a Tata először 26-13-ra, majd 35-17-re nyert. Tehát izgalmas meccsre van kilátás.

Ezen a héten Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője vezette fel a Heroes-Mustangs találkozót.
„Bár sokszor az élmezőny mérkőzései jobban fókuszban vannak, azonban Egerben várhatóan hatalmas csatára lehet számítani a hétvégén. A Heroes és a Mustangs is merészebb tervekkel láttak neki a bajnokságnak és mind a két csapat képes bármelyik ellenfelének komoly fejtörést okozni. Két hasonló képességű csapat szoros mérkőzését várom. Véleményem szerint a hazai pálya és az erősebb védelem lesz a mérkőzés kulcsa, és ezért Herke Zsomborék megszerzik első győzelmüket az idei bajnokságban”
– mondta az acélvárosiak szakvezetője.

 

Fotók: Désvári Zoltán, Csak Veronika

 

A hétvége programja:

 

Eger Heroes-Tata Mustangs
Időpont: június 1. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Eger, Szentmarjay Tibor Stadion (Stadion u. 8.)

Belépő: 500 Ft (14 év alatt a belépés ingyenes)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés