„Tündöklő” Szikrák
Írta: Makranczi László    2014. június 06. péntek, 09:15    PDF Nyomtatás E-mail

A Budapest Hurricanes II szépen lassan visszaszerezte helyét erősorrendünkben, az alapszakasz végére pedig akár az élen is végezhet. A hét csapata a Dabas Sparks, amely az Újbuda Rebels II felett aratott sikerével felzárkózott a középmezőnyhöz.

 

 

1. Miskolc Renegades (3 gy, 0 v)
Ezen a hétvégén rangadóra készülhetnek a Renegátok, mégpedig nem is akármilyenre, hiszen a Nyíregyháza Tigers II-vel kell felvenniük a kesztyűt. Mindkét oldalon döntő szerepe lesz az „amerikai faktor”-nak, hiszen a miskolciak oldalán az edzői stábban Phillip Hilderbrand, akivel idén még nem kapott ki Renegades, a másik oldalon pedig Troy Rice a játékosállományban, akivel szintén nem szenvedett vereséget a Tigers II, igaz, ő még nem volt ott a Rebels II elleni meccsen.

 

2. Debrecen Gladiators (3 gy, 1 v)
A Debrecen Gladiators-nek már véget ért az alapszakasz és minden bizonnyal jó kiemeléssel várhatja majd a negyeddöntőt, ám most pihentethetik játékosaikat, hiszen a negyeddöntő csak június 29-én kezdődik a cívisvárosiak számára.

 

3. (+1) Budapest Hurricanes II (3 gy, 0 v)
A Hurrikánok egy újabb magabiztos győzelmet arattak, mégpedig a Budapest Eagles ellen (56-13). Czirók Márton nemcsak szombaton, a Panthers elleni CEI-meccsen, hanem vasárnap a Sasok elleni összecsapáson is 3 touchdown-t szerzett, amellyel a szezon egyik legkiemelkedőbb játékosává vált. Biztos, hogy ezen túl minden csapat jobban oda fog figyelni a fővárosiak irányítójára.

 

4. (-1) Nyíregyháza Tigers II (2 gy, 1 v)
A Tigers számára most jön majd a nagy próbatétel, hiszen következő ellenfelük a Miskolc Renegades lesz hazai pályán. Legutóbbi két összecsapásukon a Soldiers, illetve a Gladiators ellen kiemelkedően teljesített a szabolcsi gárda, de a Renegátok ellen már nem lesz könnyű dolguk. Viszont, ha vasárnap le tudják győzni a borsodiakat, akár az első helyet is átvehetik a Tigrisek.

 

5. Szekszárd Bad Bones (2 gy, 1 v)
A Hurricanes elleni vereség után Laczkó Ernő Márton legénységének javítania kell, hogy minél jobb kiemeléssel vághasson neki a rájátszásnak. A Fehérvár Enthroners ellen meg is lesz erre a lehetősége a Bad Bones-nak, de elképzelhető, hogy a kisebb pihenő idő a fehérváriaknak is jót tett.

 

6. (+1) Szombathely Crushers (2 gy, 1 v)
A Zúzóknak még van egy hét pihenőjük utolsó alapszakasz meccsükig, amelyet a Budapest Hurricanes II ellen játszanak majd. Őri Csaba gárdájának van még ideje összeszednie magát, hogy akár meg is nehezítse Bencsics Márkék feladatát.

 

7. (+3) Dabas Sparks (1 gy, 3 v)
A Szikrák most már tündökölnek, hiszen megszerezték szezonbeli első győzelmüket, mégpedig az Újbuda Rebels II ellen (35-34). Ugyan a hosszabbítás is szükséges volt a diadalhoz, de ez a siker biztos, hogy sokat dob majd Bíró Krisztián csapatának hangulatán. A Sparks-nál Gecser Máté, illetve Strupka András gyakorlatilag a hátán cipelte a csapatot, de nem szabad elfeledkeznünk a sokszor jól teljesítő hazai védelemről sem. A negyeddöntő nagyon közel áll a Dabas számára.

 

8. (-2) Újbuda Rebels II (1 gy, 3 v)
Folytatódott Lesi Tamásék rossz sorozata, hiszen harmadik vereségüket is elszenvedték a Lázadók, ezúttal a Dabas Sparks otthonában. Ugyan győzelemmel kezdték a szezont a zöld-feketék, de úgy néz ki, hogy csak árnyékuk tavalyi önmagukhoz képest, így minden bizonnyal nem lesz túl kedvező a sorsolásuk a playoff-ban.

 

9. (-1) Budapest Eagles (1 gy, 3 v)
A Sasok számára is vége az alapszakasznak, viszont ezúttal beleszaladtak a késbe a Hurricanes II otthonában. Ugyan az első és az utolsó negyedben már jól teljesített Szentpétery Alexander csapata, két negyed alatt így is 41 pontot kapott. Minden bizonnyal a wild card körben kezdik a rájátszást.

 

10. (-1) Szolnok Soldiers (1 gy, 3 v)
Hoksári Béla csapata már szinte biztos, hogy a wild card körben kezdi a playoff-ot, ám a nem túl erős támadósor mellé elképzelhető, hogy felsorakozik a defense is, hiszen Győri Szabolcs minden bizonnyal sokáig nem áll majd A Katonák rendelkezésére.

 

11. Fehérvár Enthroners (0 gy, 3 v)
Az Enthroners számára is véget ér ezen a hétvégén az alapszakasz a Szekszárd Bad Bones otthonában, és ha nem szereznek győzelmet, akkor búcsút mondhatnak a rájátszásnak. A védelmük sokszor bizonyított a szezonban, de ha valamikor, akkor most kell a legjobban teljesíteniük, ami egyben az offense-ükre is vonatkozik, hiszen Erős Márk egymaga nem csinálhat meg minden TD-t.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés